A Bajnai Gordon-féle DatAdat a baloldal bukott kampányának nyertese

A Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat, a baloldal történelmi bukása ellenére mesés, több milliárd forintos bevételt könyvelhetett el. A nemrégiben nyilvánosságra került titkosszolgálati jelentésből kiderült, lényegében minden külföldi kampánytámogatás a cégcsoportnál landolt, de még a Karácsony Gergely 99 Mozgalmához tisztázatlan forrásból befizetett félmilliárd forint is a szóban forgó vállalkozásoknál kötött ki - írta hétfőn a Magyar Nemzet

A baloldali kampány agya és legfőbb haszonélvezője a DatAdat volt. Ennél a cégcsoportnál találkozott a régi baloldali gárda és a külföldről érkezett pénz, valamint kampánytechnika.

A DatAdat tulajdonosi körét ismert figurák alkotják, közülük talán a legfontosabb, a kiváló amerikai kapcsolatokkal rendelkező egykori kormányfő, Bajnai Gordon.
Rajta kívül jelentős résszel bír Bajnai korábbi titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám, de a tulajdonosok között ott van az exminiszterelnök egykori kabinetfőnöke, Szigetvári Viktor és egy meghatározó baloldali értelmiségi, Dessewffy Tibor.

A külföldről, főképp Amerikából érkező pénzekkel összefüggésben kulcsszerepe volt a korábban Bajnai Gordon és Karácsony Gergely tanácsadójaként is tevékenykedő Korányi Dávidnak, aki az általa vezetett Action for Democracy (AD) nevű amerikai nevű szervezeten keresztül Magyarországra csatornázta a baloldali kampánypénzek nagy részét.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A titkosszolgálatok az ország szuverenitását súlyosan sértő külföldi beavatkozás vizsgálatakor megállapították, hogy bár a Márki-Zay Péter által létrehozott Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) az Action for Democracyn keresztül 1,85 milliárd forintot kapott több részletben a tengerentúlról, a pénz nagy része nem maradt náluk.

Több mint 1,4 milliárd forint ugyanis az MMM-től továbbvándorolt a DatAdat-csoport számláira. Az AD közvetlenül is pénzelte a DatAdatot, méghozzá 148 millió forinttal. Mindemellett azonban egy harmadik pénzcsatorna is kinyílt az AD és Bajnaiék között, ez pedig az Oraculum 2020 Kft.-n át vezetett.

Utóbbi egy volt szocialista tanácsadó, Páva Zoltán vállalkozása. Az Oraculum működteti az EzaLényeg nevű lejáratóportált, amely kampányszerű, fizetett hirdetésekben próbálta már 2019-ben és 2022-ben is befolyásolni a választókat. Az Oraculum egymilliárd forintot kapott Korányiéktól, de ebből 324 milliót tovább is utaltak a DatAdatnak. Páváék ezenfelül 887 millió forintot kaptak egy svájci alapítványtól is.

Így elmondható, hogy lényegében a baloldal teljes kampányát külföldről finanszírozták, az amerikai és a svájci alapítványon keresztül összesen több mint négymilliárd forint érkezett magyar számlákra.

De ez még nem minden, hiszen kiderült az is, hogy nem csupán a Márki-Zay Péter-féle MMM-hez és az Oraculum 2020 Kft.-hez ömlött gyanús eredetű pénz, hanem a Karácsony Gergely által életre hívott 99 Mozgalom Egyesület számláján is több mint félmilliárd forintnyi rejtélyes eredetű pénz landolt.

Az 506 millió forintot tizenkilenc részletben a párbeszédes Perjés Gábor fizette be készpénzben.
Az összeg négyötödét valutában – nagy részét euróban, kisebb részben fontban – helyezte el Karácsony Gergely párttársa a mozgalom számlájára.

A 99 Mozgalmat és a Mindenki Magyarországa Mozgalmat, valamint az Oraculum 2020 Kft.-t egyvalami bizonyosan összeköti, mégpedig az, hogy mindhárom hatalmas összegeket költött a DatAdat-csoportnál.

Tisztázatlan okból az MMM az Action for Democracytól kapott források jelentős részét nem a magyarországi DatAdat-cégek számára, hanem a csoport Ausztriában bejegyzett vállalatának, a DatAdat GmbH-nak utalta tovább, és ettől a társaságtól rendelt meg különböző marketing- és kampányszolgáltatásokat.

A külföldi támogatás jelentős része tehát közvetve, lényegében Bécsből áramlott vissza a DatAdat magyar cégeihez. Itt főként a DatAdat Professional Kft.-re kell gondolni, hiszen a cégcsoporton belül ez a vállalkozás szolgálta ki az egységes ellenzékhez köthető politikai szervezeteket. Ez a társaság a titkosszolgálatok által vizsgált időszakban nem kevesebb, mint 3,3 milliárd forint értékben bocsátott ki számlát, vagyis ekkora összeget zsebelhettek be a cég vezetői.  


Összességében tehát elmondható, hogy a baloldal elbukott országgyűlési választásából Bajnai Gordonék, vagyis a DatAdat-csoportot tulajdonló kör, bizonyosan jól járt.

A külföldről érkező pénzek – több mint négymilliárd forint – egy nagyobb része és a Karácsony-féle mozgalom rejtélyes forrásból eredő félmilliárdjának egésze a DatAdatnál kötött ki.  

2023. július 31. 14:04
Izrael és Szíria tűzszünetről állapodott meg azt követően, hogy a héten az izraeli hadsereg beavatkozott a szíriai k...
Újabb részletek derültek ki a tisztázatlan körülmények között meghalt kárpátaljai magyar férfi, Sebestyén József hal...
Egyre több sokkoló videó és szemtanúi beszámoló kerül nyilvánosságra az ukrajnai kényszersorozások kapcsán. A felvét...
A rendőrök közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit.
GYILKOS - Baltával végezte ki idős jótevőjét a nyírmihálydi gyilkos. Az áldozat befogadta a 19 éves fiút, aki viszon...
időjárás-jelentés, 2025. július 18., péntek
„Ez a reménytelenség költségvetése” – ezt mondta Orbán Viktor arról az uniós költségvetési tervezetről, amelyet az E...