
A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot
A feltételes szabadon bocsátásról szóló háromnapos meghallgatás utolsó napján Hulda Karlsdottir ügyész záróbeszédében hangsúlyozta, hogy Breivik "semmilyen megbánást nem tanúsított a bíróságon", és a tárgyalóteremben mutatott viselkedése csak egy "PR-fogás" része.
"Az ügyészség világos és egyértelmű véleménye szerint Breivik feltételes szabadon bocsátására irányuló kérelmét el kell utasítani" - szögezte le Karlsdottir. Breivik a fehérek felsőbbrendűségével kapcsolatos nézeteket hangoztatott, és náci karlendítéseket végzett a bírósági meghallgatás első napján, miközben kijelentette, hogy már elutasítja az erőszakot. Csütörtökön a meghallgatás zárásaként, az utolsó szó jogán megismételte, hogy tartózkodni fog az erőszaktól.
Breivik ügyvédje, Rystein Storrvik záróbeszédében kiemelte, hogy Breiviket feltételesen szabadon kell bocsátani, hogy bebizonyíthassa: megváltozott, és többé már nem jelent veszélyt a társadalomra, és mindezt lehetetlen bizonyítani, amíg teljes elszigeteltségben tartják.
A pszichiáter, aki 2012 óta végzi Breivik megfigyelését, szerdán úgy nyilatkozott a bírósági meghallgatásán, hogy Breivikben nem lehet megbízni. A börtön egyik tisztségviselője azt mondta a szabadon bocsátási kérelemről döntő bíróknak, hogy "egyértelmű annak a veszélye", hogy Breivik újra súlyos bűncselekményeket követne el, ha szabadon bocsátanák.
"Ez a bírósági meghallgatás is megerősíti, mennyire veszélyes Breivik" - mutatott rá Lisbeth Kristine Royneland, aki az érintett családokat és túlélőket segítő csoportot vezet. A szabadon bocsátási meghallgatást megelőzően attól tartottak, hogy Breivik arra használja majd a mostani bírósági megjelenését, hogy a vele rokonszenvező emberek előtt ismét hangoztassa a nézeteit. "És pontosan ezt tette" - mondta Royneland, akinek a lányát ölte meg Breivik a 2011. júliusi támadásban.
Breivik a Norvégiában lehető legsúlyosabb, 21 éves börtönbüntetését tölti, miután Oslo kormányzati negyedében felrobbantott egy pokolgépet, majd egy baloldali ifjúsági aktivistáknak szervezett táborban ámokfutásszerűen lövöldözni kezdett, és több tucat embert lelőtt. A legmagasabb biztonsági fokozatú Skien börtönben három cella áll a rendelkezésére, amelyekben videójáték-konzolok, televízió, DVD-lejátszó, újságok és edzőgépek találhatók. Naponta kijárhat egy nagyobb gyakorló udvarra is.
A korábbi bírósági büntetőeljárás során épelméjűnek nyilvánították, bár az ügyészség akkor amellett érvelt, hogy pszichés beteg. Breivik nem fellebbezett a bírósági ítélet ellen, de később sikertelenül perelte a norvég államot emberi jogai megsértése miatt, miután megtiltották neki, hogy kommunikációs kapcsolatot tartson szimpatizánsaival. A Telemark kerületi háromfős bíróság január végén hozhat ítéletet Breivik feltételes szabadon bocsátási kérelmével kapcsolatban.
MTI

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni