
Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő
Miközben a főváros lényegében csődbe jutott, a Tisza Párt képviselője, Gémes Szilvia provokatív módon egy 8 milliós Rolexszel vonult be a testületi ülésre.
A Ripost szerint sokak szeme fennakadt, amikor a Tisza Párt képviselője és HR-vezetője látványosan megvillantotta luxusóráját a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén.
A Rolex Datejust a legdrágább modellek egyike, csak rendelni lehet belőle.

Fotó: Ripost
Gémes Szilvia „természetesen” kihagyta vagyonbevallásából ezt az apróságot, pedig a jogszabályok szerint a képviselőknek 231 900 forint felett minden nagy értékű ingóságot be kell vallaniuk – tette hozzá a lap.
Gémes Szilvia vagyonnyilatkozatában nyoma sincs a 8 milliós luxusórának.
Gémes Szilvia amúgy „mellékállásban” Magyar Péter személyzetise, HR-ese, korábbi értesülések szerint képviselői fizetésén felül itt még 1 millió 500 ezret keres.
A képviselő asszony férjével egy XII. kerületi luxusingatlanban, ötszobás lakásban él, amelyből kiváló panoráma nyílik a budai várra.
A Ripost hozzáteszi, hogy Gémesről még annyit tudni, hogy üzleti kapcsolatban áll a Karácsony Gergely főpolgármesteri kampányaiban részt vállaló színésszel, Szabó-Kimmel Tamással, akinek Facebook-oldalát is ő kezeli. Elérhetőségként Gémes Szilvia céges e-mail-címe van megadva.

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter

A mentelmi jog nem személyhez, hanem tisztséghez kötődik

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter