
Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót
A kolumbiai influenszer Yeferson Cossio nemrégiben 175 ezer dollárt, azaz körülbelül 60 millió forintot költött arra, hogy magasabb legyen – írta meg a Mirror hétfőn.
A 29 éves férfi, aki 28 millió követővel rendelkezik a közösségi médiában (az Instagramon és a TikTokon), elárulta rajongóinak, hogy miért döntött a műtét mellett.
Nem vagyok törpe, de a legmagasabb sem. Igen, szépek a lábaim, de utálom őket... Tisztában vagyok magammal, azonban, mint szinte minden ember, bizonyos testrészeimmel én sem vagyok elégedett. És ha van arra pénzem, hogy változtassak rajta, akkor meg is teszem
- mondta egyik videójában.
A sármos tartalomgyártó azonban megszenvedett azért, hogy tetszen magának. A végtaghosszabbító műtét során ugyanis a páciens lábszárcsontjait elfűrészelték és egy-egy fémrudat helyeztek be közéjük.
Cossio orvosa szerint a műtét után teljesen felépülve visszatérhet majd normális életéhez, beleértve a sétát, az edzést és az ugrálást is.
Ugyan végeredményben csupán 6 centivel lett magasabb, mégis rendkívül elégedett jelenlegi magasságával. Sőt, elárulta azt is, hogy már nem tervez újra kés alá feküdni.
Címlapfotó: Yeferson Cossio hivatalos Instagram-oldala

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés