
Több mint százan meghaltak egy kongói aranybányában
Sandra Hemme 43 évig ült ártatlanul a börtönben, életének nagy részét ott töltötte, azután, hogy 1980-ban, mindössze 20 évesen egy kegyetlen gyilkosságért elítélték. A bíróság szerint megölt egy könyvtárost a missouri állami St Joseph-ben még 43 évvel ezelőtt novemberben. A könyvtárosnő holttestét meztelenül és véresen találta meg az édesanyja, a kezeit a hátán összekulcsolták, valamint egy kést tettek a feje alá. A rendőrség legalább két hétig nyomozott, Sandra Hemme-et eleinte nem is gyanúsították. A nő viszont a gyilkosság után nem sokkal késsel kereste fel egy korábbi ápolóját, feltehetőleg azért, hogy megtámadja. Ezután kezdtek nyomozni ellene, és a könyvtárosnő meggyilkolásával is meggyanúsították, majd életfogytiglani börtönre ítélték. A nő azóta is egy missouri-i börtönben tölti büntetését.
Egy megyei bíró viszont nemrég új eljárást indított. Sandra Hemme ügyvédei még januárban mutattak be egy 147 oldalas beadványt arról, hogy a bíróság 43 évvel ezelőtt nem vette figyelembe a nő ellentmondásos vallomásait, és azt sem, hogy pszichiátriai kezelés alatt állt. Az ügyvédek szerint Sandy Hemme elítélésével, egy 22 éves rendőr megúszhatta, hogy felelősségre vonják.
A bíróság pénteken megállapította Sandra Hemme ártatlanságát. 43 év után tehát harminc napon belül elhagyhatja a missouri állami börtönt. Az ítélet ellen az ügyészek viszont még fellebbezhetnek. Ha szabadon engedik, akkor a legtöbb ideig ártatlanul bebörtönzött nő lehet az Egyesült Államokban.

Több mint százan meghaltak egy kongói aranybányában

Több tucat elhurcolt műkincset ad vissza a Vatikán Kanadának

Pornográf fotók készítésével zsarolt egy fiatal férfi egy 12 éves kislányt

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit