
Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt
15 ezer forintos gumicukortól lett rosszul 31 külföldi - felnőttek és gyerekek - miután ettek belőle nemrég. Az édesség egy úgynevezett THCJD nevű anyagot is tartalmazott, ami a kannabiszban, vagyis a marihuánában fordulhat elő. A cukortól többen kómás állapotban kerültek a budapesti toxikológiára.
A turisták egy Váci utcai üzletben vásárolták meg az édességet. Az egyik érintett rokon a Blikknek azt mondta, hogy egy házaspár például eszméletlenül feküdt a saját ürülékében, amikor rájuk találtak, szinte kómás állapotban. Az érintettek kórházba kerültek, ahol napokig kezelték őket. Mindez az elmúlt másfél hétben történt, az üzlet viszont azóta is üzemel.
A Tények riportere beszélt az üzlet vezetőjével is, aki nem kívánt nyilatkozni. Azonban terjedelmes közleményt adtak ki, amiben arról adtak tájékoztatást, hogy a januárban nyílt üzletben korábban semelyik termékkel sem volt probléma. A legutóbbi gyártmány, ami Hollandiából érkezett, viszont szennyezett lehetett, emiatt történhetett több megbetegedés is.
A forgalmazó az esetek után azonnal eltávolította a gumicukrot az üzletből, amit ezután átadott a rendőrségnek, mivel a BRFK nyomozást indított az ügyben kóros szenvedélykeltés vétség gyanúja miatt.
Az üzlet teljes gumicukor készletét lefoglalta a rendőrség és ezeket szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A gumicukor olyan kábító anyagot tartalmazott, ami nagyon veszélyes. Egy addiktológus szerint kis mértékben is óriási károkat okozhat.
Kiszámíthatatlan, tehát rendkívül veszélyes. Az a baj, hogy nem kell többet fogyasztani, rendkívül hatásosak igen kis mennyiségben. Lehetetlen elkerülni a túladagolást
– mondta Funk Sándor addiktológus.
Információink szerint a betegeket már kiengedték a kórházból. Az üzlet, ahol a gumicukrot vették továbbra is nyitva van, a vezetőség viszont minden vásárlót arra kér, hogy ha vettek, belőle, vigyék vissza az édességet.

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!