
Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban
Egy felügyelet nélkül hagyott 3 éves szlatinai kislány vasárnap felhívta a román segélyhívót és azt mondta, hogy az apja megölte az édesanyját – írja a Maszol.
A rendőrök kivonultak a címre, ahonnan a hívás érkezett, és megállapították, hogy a bejelentés hamis volt. A gyermek szüleit megbírságolták.
Az ellenőrzésekből kiderült, hogy a kislány akkor tárcsázta a 112-őt, amikor egyedül maradt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az elvégzett tevékenységre és a felhasznált eszközökre való tekintettel a rendőrök a 61/1991-es törvény értelmében 500 lejes, közel 38 ezer forintos pénzbírsággal sújtották a szülőket.
Az Olt Megyei Rendőrfelügyelőség arra kéri a polgárokat, hogy csak akkor hívják a segályhívót, ha valóban vészhelyzet van.

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják