2025. november 16. vasárnap, Ödön
8°C Budapest

280 centi széles szálloda nőtt ki a földből, egy Debrecen méretű város a világrekord kapujába lépett

Végre a külföldi turisták térképére is felkerülhet a település.
Tenyek.hu
2023. november 17., péntek 12:52
Vágólapra másolva!

Kiváló eséllyel pályázik a „világ legvékonyabb szállodája” címre egy nemrég megnyitott hotel az indonéziai Salatiga-ban, amit a maga 190 ezer körüli lélekszámával csupán kisvárosként tartanak számon a Távol-Keleten.

A szálloda tervezője és tulajdonosa, Ary Indra építészmérnökként szép karrier futott be a fővárosban, Jakartában, de Szingapúrban is, évek múltával azonban mégis hazatért, ahol talán elkészítette élete alkotását.

A városban megvásárolt egy kis méretű, furcsa alakú telket, amelyen senki nem akart építkezni. Ide álmodta meg, és itt is hívta életre a PituRooms nevű hotelt – írta a napokban a CNN.


Az ötemeletes létesítmény hét szobával rendelkezik, amelyekben franciaágyak, fürdőszobák és mosdók is elférnek, az igazi kuriózum viszont, hogy az épület mindössze mintegy 2,8 méter széles.

Minden lakosztályt helyi művészeti alkotásokkal dobtak fel úgy, hogy mindegyik más-más hangulatot kölcsönözzön.


Ary Indra célja nem kizárólag a világrekord felállítása, hanem népszerűsíteni szeretné a külföldi turisták körében jóformán ismeretlen közép-jávai várost, amelyet még a gyarmatosítás idejében a hollandok kedvelt üdülőhelyeként tartottak számon.

A Merbabu-hegy lábánál fekvő szálloda amellett, hogy festői kilátást kínál a vendégeinek, egy tetőtéri étteremmel is rendelkezik, a jövőben pedig rendezvények és művészeti kiállítások megrendezését tervezi.

Kapcsolódó tartalom:

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk