
"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei
A hátborzongató eset még csütörtökön történt Angliában, London északnyugati részén, amikor egy 22 éves férfi halálra késelt egy hatvanas éveiben járó nőt - írta meg a Metro.
A fiatal egy forgalmas főút egyik buszmegállójánál csapott le késsel az áldozatára nem sokkal dél előtt.
A nő a szúrásoktól összeesett, a férfi pedig azonnal elmenekült a helyszínről.
Több rendőrautó, rohamkocsi és egy mentőhelikopter is érkezett a sérülthöz, de a nőt nem sokkal később a helyszínen halottnak nyilvánították.
A fiatalt végül pénteken fogták el az egyenruhások, letartóztatták, majd gyilkosság gyanújával őrizetbe vették.

"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban