2025. november 15. szombat, Adalbert, Lipót
8°C Budapest

20 méter ugratás után csapódott árokba a nő részegen, kisgyerekével - Videó

A videón látható, hogy nagy sebességgel érkezik az ittas nő, az autóban egy kisgyerekkel, ugrat egyet az egyik ház beállóján, majd körülbelül 20 méteres repülés után az árokpartba csapódik.
Tenyek.hu
2022. május 17., kedd 07:51
Vágólapra másolva!

A videót a Budapesti Autósok Közösségének küldte be egy olvasó. A beküldő saját házának beállójára fordult volna rá Erdőkürtön, amikor a semmiből felbukkant mellette egy fekete autó, nagy sebességgel. A részeg sofőr felhajt az egyik ház beállójára, az megdobja, majd 20 méteres ugratás után egy másik ház árokpartjába csapódik.

A videó beküldője szerencsére figyelmes volt, ki tudott térni a száguldozó elől. Az utcán 40 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben, a felvétel alapján jóval gyorsabban hajtott a részeg sofőr. Az olvasó azt írta, hogy óriási szerencse, hogy mindig nézi a jobb tükröt, még, ha jobbra kanyarodik is, különben nagyobb baj történhetett volna. 


Az autóban egyébként ült egy 10 év alatti gyerek is, sem a sofőr, sem ő nem volt bekötve. Szinte csodával határos módon azonban egyikük sem sérült meg súlyosan. A gyerek a beszámoló szerint sírt, a nő pedig rövid időre elvesztette eszméletét, és felrepedt a szája. A mentők 10 perc alatt a helyszínre érkeztek, őket szorosan követték a tűzoltók és a helyszínelők.

A polgármesternek a lakók egyébként rendszeresen panaszkodnak, hiszen a 40-es útszakaszon rendszeresen érkeznek 90-110 kilométeres sebességgel az autók.

Címlapfotó: Budapesti Autósok Közössége

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk