20 év után újra lát a testvérpár, Dóri és Gábor a vakságtól menekült meg

A gyerekek lassan, de biztosan meg fognak vakulni, ezt a lesújtó diagnózist több mint 20 éve kapta a Feil család, ám nem nyugodtak bele ebbe. Mindent elkövettek, hogy a gyerekeik látása, amennyire csak lehet, megmaradjon. Titkon abban reménykedtek az orvosaikkal együtt, hogy talán mire 20-on évesek lesznek a testvérek, lesz olyan gyógyszer, ami megmenti a látásukat. A remény pedig valóság lett!

Dóri és Gábor testvérek, egy nagyon ritka genetikai eredetű szembetegségben szenvedtek, amely a látóideghártya elváltozását okozta náluk. Egy speciális beavatkozásnak és gyógyszernek köszönhetően, már nemcsak, hogy biztosan nem fognak megvakulni, hanem visszanyerték látásukat úgy, ahogyan még soha nem látták a világot.

A szülők máig nehezen élik meg, hogy gyermekeik megvakulhattak volna. A helyzet teljesen új gondolkozásmódot teremtett a Feil családban. József és Csilla mint szülők, teljesen más nevelési stratégiát alkalmaztak a gyerekeknél, amiért Gábor és Dóri nagyon hálásak.

25 éves korukra a látásuk egyre kevesebb fényt dolgozott föl, a sötétben beállt náluk szinte a teljes vakság állapota. Néhány éve azonban megjelent a fény az alagút végén egy új gyógyszernek köszönhetően.

Nagy Zoltán Zsolt professzor vezeti a Semmelweis Szemészeti klinikáját, ahol 2022 óta van génterápiás szűrés, amelynek köszönhetően Magyarországon először végezték el azt a műtétet, amely egy gyógyszeres kezelés is egyben, hatására visszatért a fény érzékelése Gábor és Dóri szemébe!

A Feil család 15 évig reménykedett a tudósokban, majd 20 év után az orvosok is rászolgáltak a bizalomra, mert a helyrejött látás még ha nem is 100 százazélkos, de Gábor és Dóri szerint semmihez sem fogható élmény.

2023. április 05. 10:09
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Királypitont találtak egy panellakás vécéjében Kazincbarcikán. Egy vízvezeték szerelő látta meg a csaknem másfél mét...
Háromezer forint miatt kaphat nyolc év börtönt egy rabló, aki egy áruház parkolójában támadt rá egy férfire Miskolco...
Fegyvert fogott az eladóra egy maszkos rabló és a pénzt követelte tőle az egyik budapesti lottózóban. A 42 éves férf...
Veszélyes anyagokat is szállított az a posta kamion, amelyik árokba zuhant és az oldalára borult Balogunyom közelébe...