1,8 milliárd forintnyi dollárral támogatták Márki-Zayékat a kampányban

Az ellenzék jelöltje nemrég arról beszélt, hogy Amerikából komoly pénzekkel segítették a Fidesz-ellenes küzdelmüket - írta meg a Magyar Nemzet. 

Nem csak emiatt volt érdekes a késve közzétett dokumentum, hiszen abban több irracionális tétel is szerepel. Többek között 530 millió ment Facebook-hirdetésekre, 97 millió buszoztatásra, 290 millió robocall- és SMS-kampányokra, de az MMM marketingre és tanácsadásra se sajnálta a pénzt – áll a Kontra cikkében.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom honlapján megjelent a tételes főkönyvi kivonat pdf-ben, augusztus végéig bezárólag: 1862 oldalas anyag főkönyvi számlákra bontva, minden gazdasági eseményre, soronként.

A tételes elszámolásból persze az igazán lényeges részletek sajnos hiányoznak: nem derül ki, kiktől érkeztek be a néhol elképesztő pénzek. Itt külön kiemelendő a nyolc darab, összesen 1,86 milliárd forintnak megfelelő USA-dolláros „makroadomány”: ezekből a legnagyobb tételek a 300 milliót bőven, illetve a félmilliárd forintot is majdnem meghaladják.

Egészen irracionálisnak tűnő költések: míg a könyvelést tényleg kvázi ingyen csinálták nekik (idén eddig 36 ezer forint látszik ezen a soron), marketingre (szolgáltatások és tanácsadás) 145 milliót tapsoltak el. Úgy látszik, a marketingesek is nagyon elhivatott ellenzékiek, de a kormányváltásért még ők sem szeretnek ingyen dolgozni – jegyzi meg a Kontra.

Csak a Facebookon 530 milliót költöttek. SMS-ekre elment további 117 millió, interaktív (?) robothívásokra 46 millió, egyéb reklámokra 52 millió, a call centerre pedig 127 millió. Csak tudnánk, mi folyik ott ennyi pénzből!

Bár sokat hallani, hogy csakis a Fidesz szokott vidékről meg Lengyelországból buszoztatni embereket, a Mindenki Magyarországa idén mégis 97 milliót költött ugyanerre.

További érdekes kiadások: tollakra 44 millió, szórólapokra 76 millió, óriásplakátokra 87 millió, újságokra 117 millió, egyéb szóróanyagokra 24 millió.

A teljes cikk, benne az MMM elszámolásának részletes bontásával ITT olvasható.

A címlapfotó illusztráció

 

2022. szeptember 01. 13:51
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Súlyos fejsérülést szenvedett, többször újra kellett éleszteni, kritikus állapotban vitték kórházba.
Meggyilkolták azt a kéthetes csecsemőt, akinek holttestére egy kukoricatáblában találtak rá Nagydorogon a minap. A r...
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
A kormány számára a magyar családok támogatása továbbra is az egyik legfontosabb célkitűzés, ennek érdekében Európa ...