
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A Szöultól mintegy 288 kilométerre délnyugatra fekvő Muan nemzetközi repülőterén szerencsétlenül járt Boeing 737-800-as gép fedélzeti adatrögzítő berendezése megrongálódott, a pilótafülke hangrögzítő berendezése sértetlen maradt. A károsodott eszközön található adatok kielemzése hosszú időt vehet igénybe - közölte az idézett minisztériumi tisztviselő.
Az általános légiközlekedési szabályoknak megfelelően Dél-Korea polgári vizsgálatot folytat a szerencsétlenség ügyében, amelybe bevonják az egyesült államokbeli Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottságot (NTSB) is. Az NTSB közölte, hogy szakértőket küld Dél-Koreába, hogy segítséget nyújtsanak a helyi légiközlekedési hatóságoknak. A Boeing cég és az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) szintén részt vesz a vizsgálatban.
A Jeju Air fapados légitársaság járata leszállás közben letért a kifutópályáról és egy kerítésfalnak ütközött. A helyi tévécsatornák által sugárzott videókon látható volt, amint a repülőgép futóművek nélkül próbált meg landolni.
A Bangkokból visszatérő Boeing 737-800-as gép fedélzetén 181-en tartózkodtak, köztük a személyzet hat tagja. Két thaiföldi állampolgár kivételével az utasok dél-koreaiak voltak. A személyzet két tagját nem sokkal a baleset után kimentették a gép farokrészéből, mindenki más életét vesztette.
A közlekedési minisztérium egyik tisztségviselője korábban közölte, hogy az ellenőrző torony figyelmeztetést adott ki madárral történt ütközés miatt, és röviddel ezt követően a pilóták adtak le vészjelzést a leszállási kísérlet közben.
A Boeing 737-800 a világ egyik leggyakrabban használt repülőgéptípusa. A Muanban szerencsétlenül járt gép 2009-ben készült - közölte a közlekedési tárca.
Kim Ebae, a Jeju Air vezérigazgatója bocsánatot kért a baleset miatt. Televíziós sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a gép korábban nem szenvedett balesetet, működési hibát sem találtak nála. A légitársaság együttműködik a vizsgálatot végzőkkel, és elsődleges feladatának tartja az áldozatok hozzátartozóinak megsegítését.
A 2005-ben alapított fapados légitársaság a Korean Air Lines és az Asiana Airlines után a harmadik legnagyobb koreai utasszállító, ez volt az első halálos kimenetelű repülőgép-szerencsétlensége.
A muani nemzetközi repülőtér egyike Dél-Korea kisebb repülőtereinek, de az elmúlt években megnőtt a forgalma. A baleset után valamennyi járatot leállították a repülőtéren.
Csve Szangmok pénteken kinevezett megbízott államfő a baleset helyszínére utazott, és közölte, hogy a kormány minden forrást a szerencsétlenség következményeinek felszámolására fordít.

A gépen két thaiföldi állampolgár - egy 22 és 45 éves nő - utazott - közölte a thaiföldi külügyminisztérium, amely később megerősítette, hogy mindketten meghaltak. Paetongtarn Sinavatra thaiföldi miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Közölte, hogy utasította a külügyminisztériumot a segítségnyújtásra.
A világ számos országának vezetője, közöttük Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök, Frank-Walter Steinmeier német államfő, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Ferenc pápa is kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak.
A vasárnapi szerencsétlenség volt a legsúlyosabb, amely Dél-Koreában történt, és dél-koreai légitársaság gépével is a legsúlyosabb a Korean Air cég 1997. évi guami tragédiája óta, amelyben több mint 200 ember halt meg. 2002-ben az Air China kínai légitársaság gépe zuhant le Dél-Koreában, 129 ember halálát okozva.
Korea történelmének máig legsúlyosabb repülőgép-szerencsétlensége 1983. szeptember elsején történt, amikor a szovjet légierő lelőtte a Korean Air New York-Szöul között közlekedő Boeing 747-es gépét a Japán-tenger felett. A tragédiát a 246 utas és a 23 fős legénység közül senki sem élte túl.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott