
Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban
Fahad al-Dzsaladzsel egészségügyi miniszter azt mondta: a halálozások magas számát az okozta, hogy a zarándokok "nagy távolságokat gyalogoltak a tűző napon megfelelő menedékhelyek és pihenési lehetőségek nélkül".
Az áldozatok között sok idős, illetve krónikus beteg ember volt. A halottak 83 százaléka nem regisztrált a zarándoklatra előzetesen a szaúdi hatóságoknál - mondta el a miniszter az SPA szaúdi hírügynökség jelentése szerint.
Fahad al-Dzsaladzsel szerint a zarándoklat lebonyolítása "sikeres" volt, több mint 465 ezer orvosi ellátóhelyet alakítottak ki a zarándokok számára, ezen belül 141 ezret azok részére, akik hivatalos regisztráció nélkül érkeztek.
Napokig csak becslések jelentek meg arról, hány ember halhatott meg a hőség miatt az idei zarándoklaton június 14. és 19. között. Pénteken egy magas rangú szaúdi tisztségviselő részleges mérleget hozott csak nyilvánosságra: annyit közölt, hogy 577 ember halt meg a zarándoklat két legzsúfoltabb napján, múlt szombaton, amikor a hívek tűző napon imádkoztak az Arafat-hegyen, illetve vasárnap, amikor Mínában jelképesen "megkövezték az ördögöt". A tisztségviselő szavai szerint Szaúd-Arábia "nem követett el mulasztást" a mekkai zarándoklat lebonyolításában, hanem "azok az emberek hibáztak, akik nem mérték fel megfelelően a veszélyeket".
A mekkai zarándoklat, a háddzs az iszlám ötödik pillére, minden muszlim hívőnek kötelessége életében legalább egyszer elvégeznie. A zarándoklat eseményei idén is 50 Celsius-fok körüli hőmérsékletben zajlottak.
Mekkában tavaly több mint 1,8 millió zarándok járt, akiknek mintegy 90 százaléka külföldről érkezett. Sokan évekig várnak arra, hogy eljuthassanak a háddzsra, mert az engedélyeket mindig a királyság vezetése osztja ki országonkénti kvóták alapján.
MTI

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják