
Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés
A 32 éves Marka Bodine angoltanárnőként dolgozott a Houstontól északra fekvő iskolában, amikor egy internetes játékon keresztül chatelni kezdett az akkor 13 éves tanítványával. Nem sokkal később már telefonon beszélgettek tovább, amikor pedig a fiatal tinédzser betöltötte a 13-at, a pár szexuális kapcsolatot is létesített.
Az iskola területén belül, osztálytermekben is folytatták viszonyukat, ami olyannyira komolyra fordult, hogy Bodine elvált férjétől, és egy lakókocsi parkba költözött, ahol a fiatal fiú is lakott.
A tanárnő végül úgy bukott le, hogy ő maga tett panaszt az iskolában, mely szerint egy diákja azzal zsarolja őt, hogy kárt tesz magában. Ezután a rendőrség ellenőrizte a nő és a fiatal telefonját, ekkor bukkantak rá a rengeteg pikáns hangvételű üzenetre, képekre és videókra is. A tanárnő végül elismerte bűnösségét, ezután kiskorú szexuális zaklatásával vádolták meg, közelgő tárgyalását azonban el kellett halasztani, mert hamarosan életet ad első gyermekének. Bodine leszögezte, hogy születendő gyermeke apja nem egykori kiskorú diákja.
Az ügyészek a 40 év börtönbüntetést sem tartják kizártnak, a nő pedig élete végéig szexuális bűnelkövetőként lesz regisztrálva – írta meg az Unilad.
A címlapfotó illusztráció: MTI/Máthé Zoltán

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő