
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Rettenetes haláleset történt április 27-én Budapesten, a péceli úti lőtéren – írta a ferencvárosi Kilences hírportál.
Már a tragédia napján is keringtek nem hivatalos információk a kerületi közbeszédben a történtekről, azonban a Budapesti Rendőr-főkapitányság most a lap megkeresésére megerősítette az értesüléseket.
A BRFK tájékoztatása alapján idegenkezűség gyanúja nem áll fenn, ezért közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálódnak.
Egy nappal korábban egy Pécsvárad közelében található lőtéren is szörnyűség történt. Ott egy 43 éves férfi fejbe lőtte magát, és már hiába vitték kórházba, nem tudták megmenteni az életét.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen