
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég. Többfelé számíthatunk esőre, záporra. Az északias szél estétől kissé veszít erejéből, de így is is sokfelé élénk, a Dunántúlon erős, helyenként viharos marad, majd hajnaltól ismét egyre többfelé - már északkeleten is - erős, a Dunántúlon viharos lesz. A Balatonnál 80-85 kilométer per óra feletti lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 9 fok között alakul, de a szélvédett részeken ennél kissé hidegebb is lehet.
Vasárnap általában erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Többfelé valószínű eső, záporeső. A Dunántúlon továbbra is erős, többfelé viharos marad az északias szél, a Balaton térségében akár erősen viharos lökések is előfordulhatnak. Továbbá északkeleten is lehetnek olykor erős, néhol viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 17 fok között várható, a tartósan borult, viharosan szeles részeken ennél hidegebb maradhat az idő.
Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és az északnyugati országrész kivételével többfelé várható eső, zápor. Az északi, északnyugati szél időnként megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 1, 7, délután 8, 14 fok között alakul.
Kedden leginkább erősen felhős vagy borult lesz az ég, és több helyen várható eső, zápor. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 1, 6, délután 7, 12 fok között alakul.
Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd északkelet felől csökken a felhőzet. Helyenként eső, zápor is kialakulhat. Az északi, északkeleti szél többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A hőmérséklet hajnalban 0, +7, délután 9, 14 fok között alakul.
Csütörtökön változóan felhős idő valószínű többórás napsütéssel. Helyenként eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. Hajnalban 0, +7, délután 10, 15 fok valószínű.
Pénteken változóan felhős időre van kilátás, helyenként zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél időnként megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 2, 7, délután 12, 17 fok között valószínű - olvasható a HungaroMet előrejelzésében.
A nyitókép illusztráció: MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen