
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

A szó szoros értelmében szorult helyzetbe került nemrég egy nyíregyházi kisfiú – számolt be humoros hangvételű bejegyzésében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden.
A tizennégy hónapos gyereket saját otthonában érte a furcsa baleset. A konyhában húzódó fűtéscsövet vizsgálgatta közelről, majd a fal és a vezeték közötti lyukba bedugta a lábát. Visszafelé azonban már nem ment ennyire simán a mozdulat, és a végtagja nem jött ki a résből.
Apja azonnal megpróbált segíteni a kicsin, óvatosan igyekezett kihúzni a lábát, de nem járt sikerrel, így nem maradt más választása, mint szakembereket hívni.
A városi hivatásos tűzoltók perceken belül a helyszínre érkeztek. Egy rövid terepszemle után elfordították a csőtartó bilincset, ezzel kiszabadítva a kisfiút. A gyerek karcolások nélkül megúszta a kalandot, de a biztonság kedvéért további vizsgálatokra kórházba szállították.
A címlapfotó illusztráció: katasztrófavédelem Facebook-oldala

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen