
Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában

Az ítélet szerint a szüleivel és testvéreivel együtt élő férfi rendszeresen fogyasztott kábítószert, a drog hatására pedig hallucinált és agresszívvé vált családtagjaival szemben.
A vádlott 2023. augusztus 14-én hajnalban egy zenei fesztiválról tért haza, ahol szintén kábítószert fogyasztott. Hallucinációi ekkor arra ösztönözték, hogy saját maga és valamelyik családtagja ellen forduljon, ezért egy késsel megvágta a saját nyakát, majd alvó édesanyjára támadt, akit 37 alkalommal megszúrt. A nő a bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette. A vádlottat végül a testvérei fékezték meg, édesapja pedig hívta a segélyvonalat.
A bíróság közleménye szerint az ügyészség 18 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, ha a terhelt az előkészítő ülésen beismeri tettét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. A vádlott a bűncselekmény elkövetését a váddal egyezően beismerte és a tárgyaláshoz való jogáról is lemondott. A bíróság elfogadta a vádlott nyilatkozatát, ezért nem vizsgálta sem a vádirati tényállás megalapozottságát, sem pedig a bűnösség kérdését, így bizonyítást sem folytatott le.

A büntetés kiszabása során a törvényszék enyhítő körülményként értékelte a terhelt beismerését és megbánását, ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a bűncselekményt saját, közeli hozzátartozója és egyben védekezésre képtelen személy sérelmére, éjjel, kábítószer befolyása alatt, különös kegyetlenséggel követte el.
Az ítélettel szemben a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, az ügyészség a döntést tudomásul vette. A bíróság a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta.
Forrás: MTI

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában

Meghalt Linczmayer László, gyászol a rendőrség

Borzasztó, amit át kellett élnie a két kisgyereknek a drogos nő miatt

Szerdán lejár a határidő, figyelmeztet a NAV

Meghalt Scherer Péter

Kegyetlen módon bánt áldozatával egy férfi Baranyában

Akciófilmbe illő jelenetek az M5-ösön: Futva menekült a kamion sofőrje – videóval

Rendőrkocsit is letarolt egy furgonos Kunfehértónál

Dührohamot kapott a miskolci buszmegállóban egy férfi - videóval

Gyújtogatás miatt lángolt egy ház Szadán

Videón, ahogy két férfi felgyújt egy luxusautót Érden

Megrázó részletek derültek ki az albertirsai családi tragédiáról, elképesztő mit tett a kétgyermekes anya