
Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére
Hajnali tűzeset rázta meg szombaton az I. kerületet: kigyulladt a Krisztina téren található Déryné vendéglátóhely egyik alagsori gépészeti helyisége – számolt be a Rózsadomb Önkéntes Tűzoltó Egyesület Facebook-oldalán.
A helyszínre elsőként a budavári hivatásos és az önkéntes tűzoltók érkeztek, akik légzőkészülékben kezdték meg a mentést és az oltást.
A lángok egy födém áttörésen keresztül átterjedtek a vendégtérre is, ahol mintegy tíz négyzetméteren meggyulladtak a berendezési tárgyak
– írták a közleményben.
A sűrű füst a szellőzőrendszeren keresztül két lakásba is bejutott. Egyik lakásból egy embert ki kellett kísérni, őt a mentők megfigyelésre kórházba szállították.
Kiégett egy vendéglátóhely Apátfalván is
Teljesen kiégett egy 48 négyzetméteres vendéglátó létesítménynek használt faépület Apátfalván, az Aradi utcánál pénteken. A tűz az épület környezetében a gazos területre is átterjedt. A makói és a hódmezővásárhelyi tűzoltók érkeztek a helyszínre, három vízsugárral előbb körülhatárolták, majd eloltották a lángokat.

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére