
Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből
Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2023. január 13-án szörnyű tragédia történt, amikor egy őrjöngő férfi halálra késelt egy fiatal rendőrt Budapest XI. kerületében.
Sz. Szilárdnál kés volt, ezért az egyenruhások meg akarták bilincselni. A tettes azonban ellenállt és dulakodás közben leszúrta a 29 éves Baumann Péter főtörzsőrmestert, aki a kórházban életét vesztette.
Később a meggyilkolt rendőrt hősi halottá nyilvánították, soron kívül előléptették rendőr főhadnaggyá, valamint az újbudai kapitányságon emléktáblát is avattak a tiszteletére.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Baumann Péter halálának második évfordulóján is megemlékezett a mindig vidám, végletekig pozitív egyenruhásról, akiről egy eddig soha nem látott videót osztottak meg Facebook-oldalukon.
Két éve őrizzük ezt a felvételt. Nem álltunk készen rá, hogy megosszuk. De most eljött az idő, szeretnénk, ha ti is megismernétek Baumann Pétert. A mi hős rendőrünket
– fűzték a megindító sorokat a felvételhez.
Kapcsolódó tartalom:
Szívszorító módon emlékezik az újbudai rendőrgyilkosság áldozatára a BRFK
Mondom a Petinek, fegyver elő, csőre - A megölt rendőr utolsó perceiről beszélt

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje