
Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből
Rettenetes tragédia rázta meg az országot 2023. január 13-án, amikor hajnalban egy őrjöngő férfi halálra késelt egy fiatal rendőrt Budapest XI. kerületében. Sz. Szilárdnál kés volt, ezért az egyenruhások meg akarták bilincselni, a támadó azonban ellenállt, és dulakodás közben leszúrta a 29 éves Baumann Péter főtörzsőrmestert, aki a kórházban életét vesztette.
A meggyilkolt rendőrt a belügyminiszter később hősi halottá nyilvánította és soron kívül előléptette rendőr főhadnaggyá, az újbudai kapitányságon pedig emléktáblát is avattak a tiszteletére.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság természetesen Baumann Péter halálának második évfordulóján is megemlékezett a fiatalon meghalt egyenruhásról, és jelezték, ezentúl minden január 13-án a BRFK közösségi oldalán lévő profilképet néhai kollégájuk fotójára cserélik.
Hiányzol nekünk, Peti!
– olvasható az érzelmes bejegyzésben.
Kapcsolódó tartalmak:
Mondom a Petinek, fegyver elő, csőre - A megölt rendőr utolsó perceiről beszélt
Döntött a bíróság, nem megy börtönbe az újbudai rendőrgyilkos

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje