
Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ
A bíróság a vádirattal egyezően állapította meg, hogy Sz. Szilárd a bűncselekmény idején és jelenleg is kóros elmeállapotban szenved. Az ítélet indokolásában egyebek mellett elhangzott, hogy a vádlott esetében a bűnismétlés veszélye fennáll, ezért indokolt a kényszergyógykezelése.
A törvényszék a kényszergyógykezelést határozatlan időre rendeli el. Az eljárást az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet szakemberei felügyelik, hathavonta jelentést írnak a férfiről, de a felülvizsgálat nem jelenti automatikusan a szabadulását - hívta fel a figyelmet a bíró.
Szabó Judit hangsúlyozta: nem fogadható el a vádlott védekezése, miszerint önvédelemből szúrt a késével; az elhunyt rendőr sérüléseinek helye, száma, jellege mind arra utal, hogy Sz. Szilárd szándéka az emberölés volt. Ezt támasztotta alá azoknak a rendőröknek a vallomása is, akik részt vettek a tragédiához vezető dulakodásban - részletezte a bíró.

A büntetőügyben nyilatkozó igazságügyi szakértők megállapították, hogy a férfi paranoid kórképet mutat, nagy mértékben személyiségzavaros, állandóan gyanakvó, ami felveti a bűnismétlés veszélyét is.
Sz. Szilárd az intézkedésben részt vevő másik két rendőrt is megsebesítette, ami ugyancsak alátámasztja, hogy szándéka az emberölés volt - hangzott el a bíróságon.
A férfi tavaly január 12-én a XI. kerületi Lecke utca egyik társasházában betörte az egyik szomszédja ajtaját, mert úgy gondolta, hogy a nő veszélyben van.
Sz. Szilárd később maga hívta ki a rendőröket, majd azok kiérkezésekor zavartan viselkedett. A járőrök észrevették, hogy a férfinél kés van, ezért meg akarták bilincselni, de ellenállt, dulakodás alakult ki; a vádlott ekkor szúrta meg a 29 éves Baumann Péter főtörzsőrmestert, aki később a kórházban meghalt.

A késelés után Sz. Szilárd megpróbált elmenekülni a helyszínről, majd az őt üldöző rendőrök egyike - figyelmeztető lövés után - lábon lőtte a Fehérvári út egyik villamosmegállójában.
A rendőrségi vizsgálat eredményével a bíróság is egyetértett, és megállapította, hogy a járőrök intézkedése szakszerű volt. A határozat jogerős, azt az ügyész, Sz. Szilárd és a védelem is tudomásul vette.
Forrás: MTI / Fotók: MTI/Lakatos Péter

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó