
Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre
Polgárőrök vigyáznak a csapodi tanyára. Ez a harmadik olyan ingatlan, amire állatvédők találtak rá és ahhoz az osztrák nőhöz köthető, akinek horrortelepét a múlt héten számolták fel Csöngén. Brigitta Müllner azután költözött Magyarországra, hogy hazájában számos eljárás indult ellene, mert halálra éheztette az állatait. Vas, Győr-Moson-Sopron és Zala vármegyékben több helyen is, ausztrál juhászok szaporításával foglalkozott. Elképesztő körülmények között, éheztetve, fekáliában tartotta a kutyákat, amiknek kölykeit darabonként 1500 euróért adott el. Az állatvédők mintegy 100 állat tetemét is megtaláltak, éhen haltak.
A nő, miután lecsaptak rá a hatóságok, azt színlelte, hogy patkánymérget vett be, ezért kórházba szállították. Onnan azonban megszökött.
Szökése miatt, elfogató parancsot adtak ki ellene. Magyar, osztrák, német, belga és szlovén állatvédők is hajtóvadászatot indítottak. A szaporító képe bejárta egész Európát, így fényképezett le valaki egy Brigitta Müllner nevű nőt a grazi kórházban.
A csöngei eset olyan felháborodást váltott ki a lakosságból, hogy azokat a tanyákat, ahonnan még nem vitték el az állatokat, őrzik, hogy felbőszült civilek fel ne törjék. A környéken rendőrök járőröznek, hátha felbukkan a körözött állatkínzó.

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre

Dráma egy borsodi gimnáziumban, többszáz diákot evakuáltak

Ma jelentették be: Ez vár a magyar autósokra

Tragédia az 51-es úton: egy ember szörnyethalt – fotóval

Mentőhelikopter landolt egy ceglédi iskola udvarán, pillanatok alatt történt a tragédia

Megtalálták Egressy Mátyás holttestét

Dermesztő videón, ahogy elütnek egy robogóst Székesfehérváron

Népszerű ropogtatnivalót hívtak vissza a boltok, ne egyen belőle

Panelgyilkosság Győrben: Holtan találtak egy nőt az egyik társasház előtt

Amikor a kalauz több mint egy ellenőr: saját autóval segítette az utasokat

Jön az év első zivatara

Úszni próbált egy Tesla Püspökladányban - Fotóval