
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Összekulcsolt kézzel fektették a motorháztetőre a rendőrök azt a két fiatalt, akik több tucat házat és középületet összefirkáltak Abonyban.
A tinédzserek festékszórókkal járták a környéket, és amit tudtak megrongáltak. Mindenhol nagyméretű motívumokat rajzoltak a falakra, többnyire fekete festékkel. A magánépületek mellett kapukat, iskolákat, és a postát is megrongálták, de még a református templomot sem kímélték.
A rongálás idején több helyen hangosan ugattak a kutyák az utcákban. Az egyik károsult éppen a családjával ebédelt, amikor kiment, hogy megnézze, min bőszültek fel az állatok.
Akkor láttam, hogy a két fiatal srác már fújja a kapunkat, kiszaladtam és elzavartam őket. Ők ugye rögtön elmenekültek
– mondta a Tényeknek Novák Krisztina.
Ezt egy térfigyelő kamera is rögzítette, a felvételen az látszik, hogy a tinédzserek a rongálás után biciklivel hagyták el a helyszínt. A rendőrségre több bejelentés érkezett, és az önkormányzat is megtette a szükséges lépéseket.
Pető Zsolt polgármester azonnal feljelentést tett az ügyben, és kérte a rendőrség és a lakosság segítségét is.
A hatóságok 24 órán belül elfogták a rongálókat.
A fiatalok valószínűleg jó viccnek gondolták a firkálást, a falfestésről több fotót is készítettek a telefonjaikkal. A kár azonban milliós is lehet. Ezek felmérése jelenleg is folyamatban van, a helyreállításban pedig az önkormányzat nyújt majd segítséget.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi