
Tűz pusztított egy kétezer négyzetméteres csarnokban Gárdonynál
Egy csodagyerek
– ezt mondta a három éves kisfiúnak az egyik rokona a Tényeknek. A gyerek - információink szerint- szüleivel volt otthon, akiknek feltűnt, hogy nem látják a kicsit a lakásban. Először azt hitték elbújt és keresni kezdték. Vélhetően a kiabálására és felfordulásra lettek figyelmesek, ekkor néztek ki az ablakon, így látták meg a kicsit lent. A gyerek egy bokorra esett, ez tompította a becsapódást.
A kisfiúra egy járókelő talált rá, azonnal hívta a mentőket és a rendőröket. A helyszínre egy járőrnő érkezett először. Ő tartotta a kisfiúban a lelket, fogta a kezét és a fejét a mentősök kiérkezéséig. A szülők is lerohantak időközben, a gyerek magánál volt, de sokkos állapotban.
Az anyja a nevén szólította és akkor elsírta magát
– tette hozzá a rokon.
A környéket azonnal kordonnal lezárták a rendőrök.
A kisfiú túlélte a zuhanást, de súlyos belső sérüléseket feltételeztek mentők, ezért egyből kórházba szállították.
A gyerek csak három bordája tört el, így meg fog gyógyulni és hamarosan hazamehet.
A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Tűz pusztított egy kétezer négyzetméteres csarnokban Gárdonynál

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt

Helyszíni fotókon a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanás, egy ember meghalt

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát