
Megrázó részletek derültek ki az albertirsai családi tragédiáról, elképesztő mit tett a kétgyermekes anya
Egy járókelő riasztotta a 112-t, mert azt hitte, hogy egy holttest lebeg a vízben Hidas és Bonyhád között. A rendőrök azonnal a helyszínre értek, akik észrevették, hogy a férfi még életben van, azonban eszméletlenül hevert a patakban. Az életmentő rendőr nyilatkozott a Tényeknek.
„Kollégáimmal ezen a területen dolgoztunk amúgyis, úgyhogy idejöttünk, itt a hídról észleltük, hogy egy látszólag élettelen test fekszik a patakmederben. Megtekintettük, észrevettük, hogy életjeleket mutat még” – mondta Pálfalvi Nándor őrnagy.
A rendőrség szerint a férfi elcsúszott, beverte a fejét és a vízbe esett. Az deréktól lefelé vízben volt, a feje pedig a kövek közé szorult. Az eszméletlen férfit tűzoltók segítségével kellett kimenteni a vízből, ugyanis fennállt a gerincsérülés veszélye.
„Majd amikor a mentőszolgálat megérkezett, akkor átadtuk nekik, ők hordágyra rakták és a tűzoltókkal együtt emelték ki. Onnantól kezdve már csak ez volt a dolgunk, hogy ebben segédkezzünk” – tette hozzá az életmentő egyenruhás.
Egy környékbeli elmondta, hogy a megsérült férfi a horgászatról még egy fotót is küldött ismerősének, büszke volt arra, hogy fogott egy halat, amit egy pohárba tett.
Úgy tudjuk, hogy a férfi egész éjszaka a patakban volt, másnap reggel mentették meg őt a rendőrök. A Tények információi szerint a teste 26 fokra hűlt, még mindig kórházban van.

Megrázó részletek derültek ki az albertirsai családi tragédiáról, elképesztő mit tett a kétgyermekes anya

Irányíthatatlanul sodródott, majd rendőrautónak csapódott egy autós Bács-Kiskunban - videóval

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban