
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Szijjártó Péter a közösségi oldalára pénteken feltett videóban azt mondta: úgy tűnik, hogy a magyar baloldal továbbra sem tett le arról a céljáról, hogy veszélybe sodorja Magyarországot, hiszen továbbra is azt követeli, hogy szállítsunk fegyvereket a szomszédban zajló háborúba és továbbra is próbálja elbizonytalanítani az ország energiaellátását. Ezzel szemben - folytatta - a kormány álláspontja egyértelmű: "nem szállítunk fegyvereket az Ukrajnában zajló háborúba, nem sodorjuk veszélybe Magyarországot, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy Magyarország energiaellátásának biztonságát továbbra is garantáljuk".
Kijelentette: a magyar ellenzék több támogatást kap a "zavarkeltésben" külföldi szereplőktől, a nemzetközi médiumoktól is. Az elmúlt napokban például azt az álhírt keringtették - mondta -, hogy a Bulgárián keresztüli gázszállítások a jövőben nehézségekbe ütköznének a Gazprom és Bulgária vitája miatt. A külügyminiszter ezt álhírnek, hazugságnak nevezte és közölte: beszélt bolgár kollégájával és a Gazprom illetékeseivel is. Hozzátette: a Gazprom kifizette Bulgáriának a szerződés szerint járó tranzitdíjat, nincsen vitás kérdés a Gazprom és Bulgária között a gáztranzit tekintetében, így Magyarország gázellátása továbbra is biztonságban van.
Beszámolt arról, hogy Délről Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül minden nap szerződés szerint, zavartalanul áramlik a földgáz, napi 10 millió köbméter, és ütemszerűen érkezik a földgáz Ausztria felől is, naponta 14 millió köbméter. Sőt, ellentétben a korábbi helyzettel, már Szlovákián keresztül, tehát északról is napi szinten 6 millió és 9 millió köbméter közötti földgáz érkezik szintén oroszországi forrásból.

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt
Nyomatékosította: Magyarország földgázellátása tehát biztosított, az ide irányuló földgázszállítások szerződés szerint, ütemezetten és zavartalanul történnek, és ugyanez a helyzet a kőolajszállítások tekintetében is. Hozzátette: a kőolaj szerződés szerint érkezik a Barátság kőolajvezetéken naponta 19 ezer és 20 ezer tonna közötti mennyiségben.
"Magyarország energiaellátása tehát biztonságban van, és amíg mi kormányzunk, addig biztonságban is lesz" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a kormány semmilyen olyan európai korlátozó intézkedést nem tud elfogadni, amely Magyarország vagy bármely más európai ország energiaellátásának biztonságát veszélyeztetné.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: hiába követeli a magyar baloldal, hogy szállítsunk fegyvereket, engedjük át a fegyverszállítmányokat Magyarországon, "természetesen mi ezt nem fogjuk megtenni, nem vagyunk hajlandóak kockáztatni Magyarország biztonságát".
Magyarországnak a szomszédban zajló háborúból ki kell maradnia, és amíg ők kormányoznak, addig ki is fog maradni - szögezte le.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi