
Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat
Feljelentést tett a rendőrségen a Közbeszerzési Hatóság a Cseh Katalinékhoz is köthető cégháló ügyében – tudta meg a Mediaworks Hírcentruma. A hatóság szerint a hálózathoz sorolható három vállalkozás úgy hangolta össze magatartását, hogy azzal megszegte a közbeszerzés szabályait és bűncselekményt követett el. Közben költségvetési csalás miatt a NAV is nyomoz. A Magyar Nemzet információi szerint a Közbeszerzési Hatóság (KH) – amely az adóhivatal, a versenyhatóság és az uniós csalás elleni hivatal mellett szintén vizsgálatot indított az érintett cégek pályázatai kapcsán – a múlt héten ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnál.
A rendőrségnek címzett beadványában a KH a versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban elnevezésű bűncselekmény gyanúját nevezte meg. A törvény szerint ezt az követi el, aki a közbeszerzés eredményének befolyásolásáért megállapodik az árak, a díjak és más szerződéses feltételek rögzítéséről, netán a piac felosztásáról, vagy más összehangolt magatartást tanúsít, és ezzel a versenyt korlátozza.

Fotó: MTI / Kovács Attila
A feljelentés előzménye az volt, hogy a KH februárban adatokat kért az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, valamint a Gazdasági Versenyhivataltól. A két szervezet át is adta a rendelkezésére álló információkat, ezek alapján pedig felmerült, hogy a céghálóhoz sorolható Holotech Hungary Kft., a Mondat Kft. és a Fernside Trading Ltd. összejátszott egymással. A cégkivonatok alapján a Holotech Hungary tulajdonosa a Holotech Switzerland AG, melynek vezető tisztségviselője megegyezik a Fernside Trading többségi tulajdonosával.
Így a Holotech Hungary olyan gazdasági szereplőtől kért ajánlatot, melynek tulajdonosa és vezető tisztségviselője megegyezik a saját tulajdonosának cégvezetőjével. A Közbeszerzési Hatóságnál az is szemet szúrt, hogy a Holotech Hungary Kft. és a Mondat Kft. azonos telephelyen, nevezetesen Vácott, a Nádas utca 2. szám alatt található, valamint, hogy a cégek ugyanazt a személyt alkalmazzák könyvelőként. A Közbeszerzési Hatóság szerint ezek az információk felvetik annak gyanúját, hogy az érintett társaságok úgy hangolták össze magatartásukat, hogy azzal bűncselekményt követhettek el.

Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Morcosan indult a húsvéthétfő, délutánra változás jöhet

Húsvéti dallal rukkoltak elő a rendőrök - Videó

Mentőhelikopter landolt Jászberénynél, durva baleset történt - Videó

Kreatív locsolkodós videóval jelentkeztek a mentők - Videó

Fordulat érkezik húsvéthétfőn az időjárásban, megtorpan a tavasz

„Iszonyatos csalódás": Zákány Péter tábornok Pálinkás Szilveszterről - videóval

Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a Budapest Airport, minden utast érinthet

Húsvéti tojás pottyant az égből Miskolcra? Döbbenetes videó készült az éj leple alatt

Horror az Alföldön: Mentőhelikopter és több mentőautó lepett el egy hajdúsági kerékpárutat

Riadó a Balatonnál: Több száz ember menekítése indult meg