
Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter
Egy csobánkai idős pár lomokat gyűjt az udvaron, iszonyú bűz terjeng náluk és körülöttük. A szomszédoknak elegük van ebből, bár tehetetlenek, mert a lomok egyre csak gyűlnek. Vitatkoznak ugyan az idős párral, próbálják őket jobb belátásra téríteni, ám a gyűjtögető lakók senkire sem hallgatnak, még bennünket, a Tények stábját is megfenyegették.

Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter

Pest vármegyei horror: A nyílt utcán ölt a rettegett elkövető

Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak

Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség

Buszmegállóban esett össze egy férfi, kollégái küzdöttek az életéért

Meghalt Mészely László

Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben

Hátborzongató eset: női holttestet találtak a komáromi Monostori-erdőben

Nagyszabású munkálatok zajlanak Budapest mellett, valami egészen új épül

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen

Megdöbbentő adatokat mértek Északkelet-Magyarországon kora reggel, ránk rúgták az ajtót a mínuszok