
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Múlt szombat este az M1-es autópálya komáromi szakaszán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon egy román rendszámú autó ráfutott egy kisteherautóra. A koccanás után utóbbi teljesen szabályosan lehúzódott a leállósávra. Viszont a kocsi ott maradt a belső sávban, annak ellenére, hogy teljesen működőképes maradt a jármű.
Sőt, az autó három utasa lazán rágyújtott, beszélgetett, a pár még vígan csókolózott is, közben nézegetve a sérült autót és mászkáltak a belső sávban. Tették ezt annak ellenére, hogy az M1-es autópálya az egyik legforgalmasabb gyorsforgalmi út, ahol még éjszaka is jelentős a tranzitforgalom.
Csodával határos módon nem történt baleset, pedig nem volt rajtuk láthatósági mellény és nem a szalagkorláton túl várakoztak, csupán az elakadásjelző háromszöget tették ki. Tettük azért is elképesztő, mert miután a belső sávban leparkoltak, mellettük centikkel haladt el több jármű is.
A felvételt a Magyar Közút tette közzé az Instagram oldalukon szerdán.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi