
Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 47 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntette és kényszerítés hatósági eljárásban bűntette miatt - közölte kedden az ügyészség.
A férfi a már korábbról ismert 16 éves lányt tavaly májusban Miskolcon, késő este találkozóra hívta azzal az ürüggyel, hogy mutat neki egy olyan házat, ahová az élettársával beköltözhetne.
A vádlott a lányt egy külvárosi elhagyatott bokros részre csalta, azonban a sértett rájött arra, hogy itt nem lesz lakhatásul szolgáló ház, és el akart menni. Ekkor a férfi elé állt, a zsebéből elővett egy 12 centiméter hosszúságú kést, azt a nő nyakához tartotta, és közölte vele, hogy nem szólhat senkinek, ne sikítozzon, azt kell csinálnia, amit mond neki, különben elvágja a torkát. Azzal is fenyegetőzött, hogy neki egyébként semmi sem számít, mert 30 éves börtönbüntetéséből szabadult - számolt be róla a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.
A fenyegetést követően levették a kabátjukat, a ruhadarabokat a férfi a földre terítette és felszólította a lányt, hogy feküdjön rájuk, majd levetkőztek mindketten, ezt követően pedig megerőszakolta a fiatal nőt. Ezután a visszafelé úton közölte vele, hogy a történteket nem mondhatja el az élettársának, a rendőrségen sem tehet feljelentést, mert különben megöli.
Az ügyészség a büntetett előéletű – erőszakos, többszörös visszaeső – vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.
A címlapfotó illusztráció.

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!