
Sokáig csak álom volt, most elkészült: Így néz ki Kárpáti Rebeka exkluzív fürdője – videóval

A magyar autósport elmúlt néhány évének egyik legnagyobb bejelentését tették csütörtökön. Az Aston Martin Forma 1-es istállója közölte, hogy a csapat akadémiájába bekerült egy magyar gokartversenyző, ami korábban még hazánkból indulva egyetlen fiatalnak sem sikerült.
A 13 éves Nagy Roland nagyon jó úton jár, ha egyszer a királykategóriában szeretne versenyezni, ugyanis már január óra a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso menedzsmentje, az A14 irányítja pályafutását, most pedig annak a gyártónak az utánpótlás programjába vették fel, amelyet maga a spanyol veterán is erősít.
A felvidéki származású tehetség maga is beszámolt a szenzációs hírről, és úgy fogalmazott, már hónapok óta arra várt, hogy elmondhassa, vagyis régóta tartó kemény munka előzte meg a végleges megállapodást.
Nagy Roland jelenleg a spanyol DPK Racing alakulatánál versenyez, és OKJ kategóriában indul az FIA, valamint a WSK által szervezett különböző nemzetközi futamokon.

Sokáig csak álom volt, most elkészült: Így néz ki Kárpáti Rebeka exkluzív fürdője – videóval

Olaszország mégis ott lehet az idei vb-n? Itt a FIFA új terve

Jutalomjátékkal folytatódik az Exatlon Hungary

Nyár végén életre kel a varázslat: Budapesten debütál a Wonderland musical

Újabb fejlemény A Nagy Ő sztárjának halálával kapcsolatban, kiderültek a részletek

Élő adásban omlott össze Szigligeti Ivett, Dudás Miki özvegye

Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók

Kiderült, miért volt történelmi a mostani Hold-körút

Megszületett Molnár Gusztáv kislánya

„A döntés a mi kezünkben van” – rajongóinak üzent Pápai Joci

Ákos is üzent a szavazóknak: Mindenki kell!

Újra apa lesz Kovács Áron, édes fotókkal tudatta