
Marsi Anikó: Új év – új én

Rövid időre hétfőn hajnalban letartóztatták Kiefer Sutherland kanadai filmsztárt, miután a vádak szerint megtámadott és megfenyegetett egy fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó sofőrt Hollywoodban - közölte az MTI a Los Angeles-i rendőrség nyilatkozatát.
A rendőrség éjfél után kapott bejelentést az inzultusról, amely Hollywood Hills közelében történt.
A kiérkező rendőrök jelentése szerint Sutherland beszállt egy fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó sofőr autójába, majd tettleg bántalmazta és megfenyegette a sofőrt.
A sofőr nem szorult orvosi ellátásra a rendőrök közlése szerint.
Sutherlandet letartóztatták, majd néhány órával később 50 ezer dolláros (17 millió forintos) óvadék fejében elengedték a dokumentumok szerint.
Az 59 éves színésznek február 2-án kell bíróság elé állnia.
Sutherland 2007-ben 48 napot töltött börtönben, miután elítélték ittas vezetés, és egy korábbi próbaidőre bocsátás feltételeinek megszegése miatt. De már előtte is többször vették őrizetbe alkoholproblémái miatt.
A Golden Globe- és Emmy-díjas, brit származású kanadai színészt - a néhai filmsztár, Donald Sutherland fiát - a közönség főként a 24 című tévésorozat szövetségi ügynökeként, Jack Bauerként ismeri, a mozivásznon pedig többek között az Állj mellém!, Az elveszett fiúk, az Egy becsületbeli ügy és a Ha ölni kell című filmekben is láthatták, 2024-ben pedig Clint Eastwood Kettes számú esküdt című, tárgyalótermi drámájában is szerepelt.

Marsi Anikó: Új év – új én

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok

Napi cuki: így wellnesseznek a nyíregyházi állatpark medvebocsai

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton