
Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Singh Viki néhány hónap múlva már 40. születésnapját ünnepli, de már évek óta a szinglik táborát erősíti. Az énekesnő már többször felrobbantotta a közösségi oldalakat azzal, hogy éles kritikát fogalmazott meg a férfiakkal és az ismerkedési szokásokkal kapcsolatban, most azonban elárulta, mélyebb okai vannak annak, hogy jelenleg nincsen párkapcsolata, ugyanis szülei válása mellett a családi minták is hozzájárultak ehhez.
A Rising Star egykori felfedezettjénél rengeteg elakadást okozott a szülei házassága. Mindössze hároméves volt, amikor édesapja és édesanyja úgy döntöttek, elengedik egymás kezét, és ezt követően az anyukájának nem lett új kapcsolata.
Soha nem lett… Nem hiába vagyok közel negyvenévesen egyedül! Végignézni vagy átélni azt, hogy a gyönyörű édesanyád – tényleg egy világszépe volt az anyám – hogyan semmisül meg mint nő… Bocsánat, én ezt nem akarom magamnak! De továbbmegyek, a gyerekemnek sem akarnám, hogy végignézze ezt
– mondta őszintén az énekesnő a Pszicho Apu podcast vendégeként.
Viki azt is elmondta, hogy az édesanyja gyakran hangoztatta, azért született, hogy őt világra hozza, és úgy érezte, ez az ő feladata.
Onnantól kezdve neki se pasi, se komoly párkapcsolat nem volt az életében. Tehát semmi. Megszűnt nő lenni, és anya lett. Valószínűleg én ezt nem akarom magamnak…
– fogalmazott Singh a story.hu szerint.
A kérdésre, hogy a szülei közösen döntöttek-e a válásról, Viki csak ennyit mondott:
Nagy kujon az én apám… Mindig is egy nagyon jóképű, megnyerő pasi volt. És akkor itt jön be az, hogy milyen férfimintát választok. Mi az, ami nekem tetszik, szimpatikus… És mindig az ilyenek, mint az apám…
– tette hozzá az énekesnő, akinek édesapja hatszor házasodott.
Nyitókép: TV2 Mokka

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint

Kasza Tibi vagy Stohl András? – Tolvai Reni pikáns választ adott

Dögösebb, mint valaha: Gelencsér Tímea az Exatlon kulisszái mögül jelentkezett