
Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

Dámai fordulatok és feszült pillanatok várták a nézőket a Házasság első látásra kedd esti epizódjában.
Mint azt korábban megírtuk, Rita és Sanya, illetve Viki és Attila kapcsolata volt az, mely már az elején megingott.
Nagy veszekedések alakultak ki köztük, a többi pár viszonya azonban mellettük álomszerűnek tűnt.
Az elmúlt napokban viszont egymás után „adják be a törülközőt” a házasok.
Először Peti és Anna fakadtak ki társaik előtt egy közös terápián, ahol addig ment az adok-kapok, míg a gyűrűiket is levették.
Őket követte Kármen és Dani kálváriája, a feleség ugyanis a vacsoraasztalnál borított mindent. Magából kikelve osztotta ki férjét. Később ők is megváltak gyűrűiktől.
A keddi vacsoraesten pedig Rebeka és Zsolt vallották be nyíltan, hogy romokban hever a házasságuk.
A hír mindenkit meglepett, hiszen sokan őket tartották az évad egyik legösszeillőbb párjának.
A látszólag harmonikus kapcsolat mögött azonban mély repedések húzódnak, és a fiatalok most úgy érzik, talán már nincsen visszaút.

Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

„Ez bolond ez az ember?” - Stohl András kiakadt a Nagy Ő bátorságpróbáján

Találkozhatnak a magyar rajongók a világsztárral

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?