
Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

Drámai fordulatok és feszült pillanatok várják a nézőket a Házasság első látásra új epizódjában. Az újabb vacsoraesten ugyanis Rebeka és Zsolt nyíltan bevallják, hogy romokban hever a házasságuk. A hír mindenkit meglep, hiszen sokan őket tartották az évad egyik legösszeillőbb párjának. A látszólag harmonikus kapcsolat mmögött azonban mély repedések húzódnak, és a fiatalok most úgy érzik, talán már nincsen visszaút.
A népszerű párkereső reality keddi adásának előzetese szerint Becca és Zsolt próbálták elmagyarázni a többieknek a köztük lévő konfliktust, a nézőpontjaik viszont nagyon nem egyeztek egymással.
Az én részemről, én ott nem voltam abban a pillanatban úgy jelen, ahogy ő szerette volna
– jelentette ki Rebeka, akinek szavaira azonnal reagált a férje.
Ezzel van hiteltelenítve és relativizálva az, amit mondtam
– vágott vissza Zsolt.
Rebeka ezt követően kemény mondatokkal fogalmazta meg érzéseit.
Nem, ezzel van elcsúszva az egész ottani beszélgetésünk. Én most kicsit úgy élem meg ezt belülről, hogy ő nem az a Zsolti, akivel én összeházasodtam. Én egy picit azt érzem, hogy valami itt elmozdult
– mondta.
Tudod, hogy mi mozdult el? Az, hogy beszéltem az érzéseimről, amit nem tudtál feldolgozni
– tette hozzá Zsolt.
A 35 éves grafikus később felesége nélkül is őszintén vallott arról, szerinte mi okozhatta a törést köztük.
Először történt meg az, hogy nem az ő igényei és érzései kerültek terítékre, hanem az én érzéseim és igényeim. Ez okozta a válságot. Ez okozta azt a drámát, ez okozta a megsértődést, a haragot, az elfordulást a részéről
– fejtette ki Zsolt.
Nyitókép: TV2 Házasság első látásra

Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

„Ez bolond ez az ember?” - Stohl András kiakadt a Nagy Ő bátorságpróbáján

Találkozhatnak a magyar rajongók a világsztárral

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?