
Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

A Házasság első látásra harmadik évadában Fűzfa Rita és Varga Sanya házassága már az elején döcögni kezdett, ugyanis a férfi hamar bevallotta, hogy külsőre nem az esete a felesége, és inkább egy fiatalabb arát tudott volna elképzelni maga mellé. A helyzet a nászút során sem változott, és a pár között sorra jöttek a konfliktusok amiatt, hogy míg Rita közeledni próbált, Sanya egyre inkább elfordult tőle. A párkereső reality szereplői már többször is előhozakodtak a válás kérdésével, ám az utóbbi epizódokban jól érezték magukat együtt, és meglepő módon az ő kapcsolatuk ígérkezett a legharmonikusabbnak. Az elmúlt hetek nyugodtabb pillanatainak azonban úgy tűnik, vége, és újabb feszültség alakulhat ki kettejük között.
A TV2 népszerű műsorának legújabb epizódjában a házaspárok először nézik vissza együtt az esküvőjükről készült felvételeket, amelyeken bizony olyan részletek is kiderülnek számukra, amelyekről eddig nem tudtak, köztük Rita számára is fájdalmas igazságokra derül fény. A kamerák megörökítették ugyanis, hogy a nagy napon Sanya már kielemezte felesége Facebookra feltöltött bikinis képeit, és azt is elismerte, hogy sokkal inkább tetszik neki Rita 26 éves menye.
A Házasság első látásra szerda esti adásának előzetese szerint Rita nem is bírta visszafojtani a könnyeit azok után, amit látott és hallott.
Az én esküvőm volt az, ahol, semmiféle tiszteletet nem kaptam meg az első perctől kezdve, és ez nagyon rossz volt. Komolyan
– mondta zokogva a feleség, aki úgy érezte, a többi párosnak teljesen máshogy kezdődött a kapcsolata.
Mindenkinek jó volt az esküvője, csak a miénk nem. Láttam a fiam arcát... és már ez is nagy szó, hogy így tudtam nyitni azok után, amiket csinált velem
– tette hozzá sírva Rita.
Nyitókép: TV2 Házasság első látásra

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!

Háború vagy béke? Kis Grófo üzent a választások előtt

Kórházból jelentkezett Galla Miklós – fontos hírt osztott meg állapotáról

Történelmi pillanat Rúzsa Magdi életében – így reagált a hatalmas elismerésre

Rátalált a szerelem Kóbor János lányára, mutatjuk, ki rabolta el a szívét

Gönczi Gábor a Békemenetről: ,,Mi így mondunk köszönetet a magyar kormánynak"

Pápai Joci: ,,Orbán Viktor a világ legjobb politikusa"

Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat

Kökény Dani legújabb dalában a béke fontosságára hívja fel a figyelmet

Videón február legszebb gólja, Szoboszlai rúgta

Dupla duettekkel készülnek A Nagy Duett hírességei