2025. november 11. kedd, Márton
10°C Budapest

Sokk a Házasság első látásra új évadában: a férj közölte, hogy más nőkkel is randizna

Már a nászút sem telt békésen a Házasság első látásra új évadának legviharosabb párosánál. Sanya amellett, hogy elutasította Ritát, kijelentette: más nőkkel is szeretne ismerkedni.
Tenyek.hu
2025. október 17., péntek 17:19
Vágólapra másolva!

Alig indult el a Házasság első látásra harmadik évada, máris megvan az idei szezon talán legnagyobb drámája. A 60 éves Sanya és az 55 éves Rita esküvőjén már akadtak jelek, hogy nem lesz egyszerű a pár közös élete, hiszen a férfi hamar elárulta, fiatalabb nőre számított, és később is egyértelművé tette, hogy nem érzi azt a bizonyos „pluszt”, amit szerinte első látásra éreznie kellene.

A helyzet az olaszországi nászútjuk során sem javult, sőt, a vidám szelfik mögött folyamatos veszekedések zajlottak, és még az is felmerült, hogy hazatérésük után elválnak egymástól, mivel a személyi edző kerek perec kijelentette, esze ágában sincs megismerni feleségét.

– mondta a feleség.

A pár között ezek után is csak egyre nőtt a feszültség. Amikor öszeköltöztek, kiderült, hogy Sanya továbbra sem gondolja komolyan a kapcsolatukat.

– fogalmazott az édesapa.

Rita értetlenül állt a kijelentés előtt, és rögtön rákérdezett arra, hogy ez konkrétan mit jelent.

– tette fel a kérdést Rita, mire Sanya azonnal rávágta, hogy „Szoktam, igen, fogok”.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk