
Cuki betolakodó lepte meg egy kocsma vendégeit

Demcsák Zsuzsa a napokban három hónap után először láthatta imádott fiát, Benedeket, aki jelenleg Hollandiában folytatja tanulmányait. Büszke gyermekére, aki az egyik legerősebb holland egyetemre nyert felvételt, ám nem tagadja, rendkívül nehezen élte meg az elmúlt időszakot.
Szerintem anyaként, szülőként vannak olyan mérföldkövek az ember életében, amikről azt gondolja, hogy ezt nem lehet überelni, hogy ez mennyire nehéz. Amikor a gyerek először megy óvodába, iskolába, érettségire készül, egyetemre megy, kirepül. Mindegyik olyan óriási küszöb, amit meg kell ugrani, át kell lépni, és egy teljesen más életszakasszal kell folytatni a gyerekekkel. Nekem azért nagyon nehéz volt a fiam elengedése
– vallotta be a Mokkában a műsorvezető, hozzátéve, hogy ennek ellenére nagyon örültek és készültek rá.
Zsuzsában az tartotta a lelket, hogy már előre megfogadták, legyenek bárhol, kétszer egy évben együtt fognak utazni. Így volt ez most is, amikor a műsorvezető családja három különböző országból érkezve Spanyolországban, Barcelonában egyesült, ahol több napot is együtt töltöttek.
Az, hogy így együtt voltunk, azt hiszem, mindent felülíró érzés. Az, hogy a gyerekek szeretnek velünk lenni, az, hogy megosztják a saját szabadidejüket velünk. Amúgy is egy nagyon szoros kapcsolatunk van, de az, hogy ez fenntartható, és hogyan kell fenntartani, az egy másik történet
– fogalmazott Zsuzsa, aki szerint a sok beszélgetés az alapja annak, hogy a szülő így együtt tudjon lenni a gyermekével, és annak is, hogy a fiatal tudjon és merjen őszinte lenni.
Benedek a közös kiruccanás után azonnal visszatért Rotterdamba, ahol Demcsák Zsuzsa lányának párja is tanul. Bár Tamara egyelőre még Magyarországon él, nem kizárt, hogy hamarosan ő is kirepül a családi fészekből.
Nyilvánvalóan azért ott van, hogy a bátyja és a szerelme is Hollandiában van, úgyhogy valószínűleg az lesz az állomás
– osztotta meg a műsorvezető, aki azt is elárulta, hogy legközelebb november végén, a lánya szalagavatóján lesz újra együtt a család, azt követően pedig majd csak karácsonykor.
Nyitókép: TV2 Mokka

Cuki betolakodó lepte meg egy kocsma vendégeit

Ezt már Nótár Mary sem hagyta szó nélkül: Sosem feledi a kemény időszakot

Így maradhat friss és illatos a fenyőfa hetekig az ünnepkor

Éjszakai forgolódás? - Meglepő napközbeni szokás állhat a háttérben

Gelencsér Tímea végre megtalálta, amit régóta keresett

Kiderült, miért nincs Freddie-ről tinédzserkori fotó

Újabb hírek és fotók érkeztek az Alföldön talált kistigrisről

Dér Heni őszintén vallott győzelme után - videóval

Leslie Mandoki: amikor a zene és az emberség találkozik

Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak

Eladó az elhunyt kétszeres Kossuth-díjas színésznő autója, ennyit kérnek érte

Újabb műsor kerül le a TV 2 képernyőjéről, vasárnap este érkezik a bejelentés