
Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás
Alig pár órája ért véget a nyár, reggel már be is csengettek az iskolákba.
Az első nap ugyan még kevésbé telik tanulással, a diákok közül sokan mégsem szívesen térnek vissza az iskolapadba.
Így van ezzel Rácz Béci "Young G" nagyobbik lánya is, az immár hatodik osztályos Napsugár is.
A kétgyermekes apuka a hétfő reggeli Mokka vendége volt, ahol arról mesélt, hogy éli meg szülőként a tanévkezdést, és hogyan tudja támogatni benne gyermekét.
Lényegében ő nem szeret iskolába járni, én nem tudom, miért nem. De én mindig motivációs előadást tartok neki, most is a kocsiban
- mesélte a rapper, aki hol finomabban, hol erélyesebben ösztönzi a tinédzsert, akár egy-egy dolgozat előtt is.
A reggeli „beszédében” azt is hangsúlyozta a tininek, hogy a hatodik osztály egy új kezdet, ha a startnál mindent jól csinál, akkor nem lehet baj.
Kisebbik lánya, Rebeka azonban most ment középső csoportba az oviban, de a büszke édesapa úgy véli, már most erősebb gondolatai vannak, mint nagylányának.
Béci még azt is elárulta, hogy a gyermekeivel töltött időn kívül új vállalkozásával, egy reptéri parkolóval foglalkozik.

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát

Majdnem megfulladtak - Hajók neveit kapták a kidobott macskák

Megbírságolták a bulizó Mick Jaggert

Oszvald Marikával és Csere Lászlóval is találkozhat a közönség a veszprémi operettfesztiválon

Hétfőtől új részekkel jön az Újratervezés

Eddig soha nem látott premierepizóddal emlékezik a TV2 Scherer Péterre

„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

Mesterséges intelligenciát is bevetettek vadon élő ázsiai elefántok védelmére Kínában

A vörös szőnyegre lépett a bukott hollywoodi sztár

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg