
Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart
Az 1% Klub kvízshow vasárnap esti adásának utolsó kérdéséig százból mindössze négy ember jutott el. A legokosabbak megtisztelő klubjába bejutott három férfi, és egy nő nehéz feladványt kapta végső megmérettetésül.
Egy fán öt madár ül. Közöttük ott rejtőzik egy hatodik madár is. Melyik ez a madár?
Fácán
Kolibri
Cankó
Harkály
Kenderike
A becsapós kérdés megfejtése a cinke volt. A helyes megoldásra az átvitt és konkrét értelemmel való játék útján juthattak volna el a versenyzők: a cinke szó ugyanis valóban ott rejtőzött az öt madár között, csak hogy nem konkrétan az ágon, hanem a madarakat elnevező szavak betűi között.
Az öt madárnév középső betűit fentről lefelé haladva összeolvasva lehetett leleplezni a "bujkáló cinkét."
A kérdést a statisztika szerint a magyar emberek egy százaléka tudja helyesen megválaszolni, vasárnap este a stúdióban azonban senkinek sem sikerült, így ugrott a 19 és fél milliós fődíj.

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!