
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Kandász Andrea még nyár elején szenvedett súlyos balesetet a biciklijével, az elmúlt hetek nehézségeiről a csütörtök reggeli Mokkában mesélt.
A TV2 műsorvezetője elárulta, hogy borzasztó kiszolgáltatott helyzetbe került, szinte legalapvetőbb szükségleteit sem tudta ellátni. Ez lelkileg is megviselte.
Nagyon nagy szám volt az elején, mert én nagyon pozitív vagyok
- mondta a képernyős, akinek sok mindent lábbal és szájjal kellett megcsinálnia.
Férje és lánya azonban rengeteget segítettek neki, de egy idő után Andi is és ők is elfáradtak ebben.
Most azonban a gyógyulás útjára lépett, gyógytornára jár. A stúdióba is rehabilitációs labdáival érkezett.
Elmondása szerint kezdetben nem fogta fel a történéseket traumaként, ma már mégis annak érzi.
Ez egy ugyanolyan trauma, mint egy gyász, egy veszteség
- fogalmazott Andi, aki evéssel palástolta a kialakult helyzetet, így 10 hét alatt 10 kilót hízott.
A műsorvezető a baleset okait is visszafejtette. Először úgy gondolta, ez egy jel, hogy lassítania kell.
Majd rájött, hogy valójában a kontrollmániáját akarta a sors csökkenteni azzal, hogy “hátrakötötték” a kezét.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát