
„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek
Súlyos balesetet szenvedett néhány nappal ezelőtt Kandász Andrea, a műsorvezető az ütközés következtében lerepült kétkerekűjéről és mindkét alkarját eltörte. Habár azóta már otthonában lábadozik, a hétköznapi teendőihez még mindig nem tudott teljesen visszatérni, ugyanis a gipszek és a gyógyulás miatt gyakorlatilag mindkét karja használhatatlan.
Erre az időre családja segít neki, a csütörtöki Mokkában pedig meg is mutatták, hogyan tudják közösen ellátni a kisebb házimunkákat. Miközben kislánya, Lola reggelit készít, Andi férje férje pedig a konyhában sürög, a műsorvezető elmesélte, hogyan történt a kis híján végzetes baleset.
Én az első pillanattól kezdve, az első sokk után úgy fogtam fel, hogy én abban a pillanatban újjászülettem, tehát van egy új születésnapom. Mivel magam elé tettem a kezeimet, ahogy repültem a bringával, és hogy akkor nem a fejem loccsant végül is
– árulta el, hozzátéve, inkább próbálja viccesen felfogni, hogy át tudjon lendülni a megrázó élményen.
Kandász Andrea azóta szinte mindenben segítségre szorul, amit, ahogy ő fogalmaz, az egészségügyi- és szociális csapata lát el, azaz kislánya és férje végzik helyette a feladatokat. Elmondta, olyan apró tevékenységeket sem tud elvégezni, mint az ivás, a hátvakarás vagy éppen a zuhanyzás, de a főzést és a munkája nagy részét is családja segítségével tudja megoldani.
Bevallotta, a segítség elfogadása számára először nagyon nehéz volt, mert szeret mindent egyedül megcsinálni. A helyzet egy kicsit mégis előnyükre is válik, hiszen úgy fogalmaztak, ezek az apró közös percek sokkal szorosabbá varázsolják a családi köteléküket.

„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

Mesterséges intelligenciát is bevetettek vadon élő ázsiai elefántok védelmére Kínában

A vörös szőnyegre lépett a bukott hollywoodi sztár

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter