2025. december 01. hétfő, Elza
3°C Budapest

Elszólta magát Till Attila, komoly törés várható az Ázsia Expresszben

A műsorvezető szerint kőkemény hetük lesz.
Tenyek.hu
2024. szeptember 10., kedd 10:57
Vágólapra másolva!

Napról napra egyre nehezebb az Ázsia Expressz versenyzőinek teljesíteni az elvárt feladatokat, főleg úgy, hogy az alapvető szükségleteiket – mint alvás, tisztálkodás vagy éppen étkezés – is idegenek házaiban kénytelenek elvégezni. A második hét elejére már számtalan síráson, veszekedésen és összeomláson vannak túl a párosok, akik közösségi oldalaikon is gyakran számolnak be olyan érzésekről vagy esetleg kulisszatitkokról, amiket a képernyőn nem feltétlen vehettek észre a nézők.

Till Attila a hétfő esti epizód előtt közösségi oldalán azt írta, ez a hét sem lesz könnyű egyikük számára sem, a hét vége felé pedig kivétel nélkül mindegyiküknél betelik az a bizonyos pohár.

– írta bejegyzésében, amihez egy – még – mosolygós képet is megosztott társával, Stohl Andrással.


Ázsia Expressz minden hétköznap esténként 19.55-től a TV2-n!

A címlapfotó illusztráció: TV2 Mokka

Kapcsolódó tartalom:

Gumics*csökkel nagyon könnyű, kamerák előtt akadt ki a TV2 sztárja

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk