
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Egyre nehezebben és egyre feszültebben telnek az Ázsia Expressz versenyzőinek mindennapjai, a fáradtság, a sokszor kényelmetlen és kellemetlen körülmények, valamint az összetett feladatok komolyan megviselik a játékosokat.
A csapatok, sőt, a párok között is akad bőven konfliktus, gyakran olyan szerelmesek között is, akikről ezt sokan nem is gondolnák. Sokszor elég egy rossz szó, vagy egy félreértett pillantás is, hogy végleg beteljen valakinél az a bizonyos pohár.
Zsigmond Angiék és Sáfrány Emeséék csapata között napról napra fokozódik a feszültség, mostanra pedig a fiatal influencer páros egyre nehezebben bírja elviselni maga körül a légtornásznőt és barátnőjét. Ráadásul az sem segít a helyzeten, hogy a fiatalok szerint idomaik miatt előnyben vannak hozzájuk képest.
Gumicsöcsökkel nagyon könnyű egyébként stoppolni, ezért, ha még egyszer vállalok egy ilyen versenyt, akkor meg fogom csináltatni előtte a mellemet. És akkor majd teljes mellbedobással kiállok az út szélére és stoppolok
– akadt ki kamerák előtt Bende, amire Angi rögtön rávágta, ő sosem lenne hajlandó megoperáltatni a melleit.
Ázsia Expressz minden hétköznap 19.55-től a TV2-n!
Kapcsolódó tartalom:
Elszólta magát Till Attila, komoly törés várható az Ázsia Expresszben

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát