
Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók
Borjúfóka (Phoca vitulina) született a Szegedi Vadasparkban, a jövevényt már a közönség is láthatja a tengeri emlősök bemutatójában - közölte az állatkert közösségi oldalán szerdán. A hím fókaborjú - amely a Peti nevet kapta a gondozóktól - Helga kicsinye - írja az MTI.
A nőstény 2015-ben szintén a szegedi állatkertben született. Helga a fókabemutató medencéjében hozta világra utódját. A biztonság kedvéért a gondozók a kicsit és anyját egy sekély vizes részre különítették el az első napokra, mert bár már tudnak úszni az újszülött borjúfókák, hamar elfáradnak, és meg is fulladhatnak a mély vízben. A nőstények a természetben is a parton hozzák világra utódjukat. Amint megerősödnek, pár nap elteltével már biztosan úsznak anyjuk után, ahogy ez Szegeden is történt.
Mint írták, a Szegedi Vadasparkban 2013 óta látható borjúfóka, amely a közönség egyik legnagyobb kedvencének számít. Ehhez hozzájárulhat az is, hogy rendszeresen tartanak olyan fókabemutatókat, amelyeken a látogatók számára is érezhetően nagy kedvvel vesznek részt az állatok.
Számos európai állatkertben tartanak borjúfókákat, és bár úgy tartják, kevésbé tréningezhetőek, mint a népszerűbb oroszlánfókák, a szegedi tapasztalatok szerint könnyen taníthatók az itt is alkalmazott pozitív megerősítésre épülő módszerrel.
Az Atlanti- és a Csendes-óceán partközeli, kevésbé sós vizeiben őshonos borjúfókák a leggyakoribb fókafajnak számítanak. Régebben húsukért és zsírjukért vadászták, és ma is sok példány sérül meg vagy pusztul el, amikor beleakad a halászhálókba.
A kifejlett példányok tömege elérheti a 170 kilogrammot, testhosszuk pedig megközelítheti a két métert. A faj egyedei a természetben halakkal, rákokkal és puhatestűekkel táplálkoznak, az állatkertekben heringet és tintahalat kapnak. A fókák a szárazföldön nehézkesen mozognak, a vízben viszont annál fürgébbek. Idejük nagy részét a táplálék keresésével töltik, egy nap négy-nyolc kiló halat is elfogyasztanak.
A faj párzási időszakon kívül magányosan él. A nőstények 2-6, a hímek 3-7 éves korukban válnak ivaréretté. A borjúfókák vemhessége 320 napig tart, és általában egy utódot hoznak a világra. Az anya 4-6 hétig szoptatja kicsinyét rendkívül tápláló tejével.
Címlapfotó: Facebook/Szegedi Vadaspark

Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók

Kiderült, miért volt történelmi a mostani Hold-körút

Megszületett Molnár Gusztáv kislánya

„A döntés a mi kezünkben van” – rajongóinak üzent Pápai Joci

Ákos is üzent a szavazóknak: Mindenki kell!

Újra apa lesz Kovács Áron, édes fotókkal tudatta

Könnyek A Nagy Duett fináléjában, ők a nyertesek - Videó

Szoros párbaj után távozott az első Kihívó az Exatlonból

Elérkezett a döntő: kiderül melyik páros nyeri A Nagy Duettet

Brutális támadás áldozata lett Vida Gábor, mentőhelikopter vitte el

Gyászol Leslie Mandoki, közös fotóval búcsúzik Mario Adorftól

Pataky Attila keményen helyre tette Magyar Pétert, és megüzente, hogy nem akármilyen Fidesz-győzelmet vár vasárnap