
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Napjainkban egyre több fiatal és gyerek esik áldozatául verbális bántalmazásnak akár az iskolában vagy rosszabb esetben otthon is, a súlyos szavak után hagyott traumát pedig egy egész életen keresztül cipelik magukkal. A bántalmazás sok esetben nem válogat, az elsőre gyönyörűnek tűnő lányok is hordoznak olyan mély sebekként bevésődött szavakat, amikkel korábban illették őket.
Az anorexiás, buta, semmirevaló, protekciós és kövér csak néhány azok közül, amiket a Next Top Model Hungary versenyzőinek fel kellett vállalniuk és magukra kellett írniuk vasárnap egy drámai fotózás kedvéért. Mészáros Lili és Moritz Anastasia a hétfői Mokkában elárulták, hatalmas sebeket téptek fel a fotókkal, többüknél el is törött a mécses.
Ott rosszul is lettem, mert egyébként pánikbetegséggel is küzdök. Egyből elkezdett fojtani az az érzés, hogy nem kapok levegőt. Rajtam olyan szavak voltak – a semmirevaló és a gyökér – amiket mondtak is rám, de ezek inkább családon belül hangzottak el
– mesélte Anastasia, mire Lili hozzátette, a kulisszák mögött egymás fájdalmát is átvették, és egy pillanat alatt lettek egy nagy, összetartó közösség.
Kapcsolódó tartalom:

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát