
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Egyre tovább fokozódik a Next Topmodel Hungary versenyzői közötti feszültség, az önmagukkal és egymással vívott harc pedig úgy tűnik, mostanra érte el csúcsát. A lányoknak meg kellett küzdeniük saját „démonaikkal”, a traumákkal való szembenézés viszont rengeteg nehéz pillanatot okozott. Többen vallották, hogy korábban verbális bántalmazás áldozatai voltak, Keveházi Lilit „protekciósnak” nevezték, Szaniszló Kitti pedig a magzata elvesztésével került igazán mélypontra.
A fiatal modellt Tomán Szabina próbálta jótanácsokkal ellátni, és megkérdezte, szeretne-e majd édesanya lenni. A lány válaszára egyáltalán nem számított, Kitti ugyanis elmondta, hogy alig másfél évvel ezelőtt várandós volt, magzatát viszont a koronavírus miatt elveszítette.
Tényleg nagyon szerettem volna az akkori párommal, aki szintén nagyon szeretett volna gyermeket. Aztán nagy volt az öröm, hogy eltelik egy év, és már itt lesz a karomban. Covidos lettem, belázasodtam, fájt a derekam is, és reggel arra ébredtem, hogy minden tiszta vér volt. Akkor már túl késő volt
– mesélte könnyeivel küzdve. Kitti kapcsolata akkor ráment a gyászra, de elmondta, hogy sikerült feldolgoznia a traumát és most ugyanúgy várja, hogy egyszer gyermeke lehessen.
Next Top Model Hungary vasárnap esténként a TV2-n!

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát