
Meghalt Török Ferenc
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a TV2 idén újra műsorára tűzi közönségkedvenc kaland-realityjét, az Ázsia Expresszt. A szuperprodukció forgatása a napokban kezdődik a Fülöp-szigeteken, majd pár hét múlva Tajvanban ér véget.
A szereplők között van Stohl András és Till Attila párosa is, akik lázasan készültek az utazásra. Pénteken ugyanis már útnak is indultak.
Tilla a nagy bejelentést követően szinte üres bőrönddel jelentkezett be az Instagram-oldalán, mely csupán csak magvakat és müzliszeleteket tartalmazott.
Stohl Buci azonban már csak a repülő fedélzetéről, közvetlenül a felszállás előtt adott magáról életjelet partnere oldalán.
Instagram-profilján, egy pár másodperces videóban búcsúzott el rajongóitól, ugyanis hirtelen meg kellett szakítania a felvételt a pilóta utasításai miatt.
Ördög Nóra azonban a landolást követően posztolt profiljára.
A kétgyermekes édesanya immár az ötödik évad műsorvezetőjeként tűnik majd fel a képernyőn, ám egyelőre az indulás és érkezés pillanataival és kulisszatitkaival - szinte már hagyományhoz illően - lepte meg rajongóit.
Videója egy vidám hangulatú felvételnek indult, azonban már az első pillanatokban akadályba, pontosabban egy kisebb közúti balesetbe "botlottak".
Még a szállodáig sem jutottunk el, de máris kisebb baleset érte a mikrobuszunkat...
- írta Instagram-bejegyzésében, melyből kiderül, hogy egy mellettük álló busz csomagterének ajtaja karcolta meg az övék oldalát.
Címlapfotó: Ördög Nóra hivatalos Instagram-oldala

Meghalt Török Ferenc

,,Sosem fog már felhívni a születésnapomon” – Lesújtotta Szandit Fenyő Miklós halála

A Békéscsabai Jókai Színház új vezetése bemutatta a 2026–2027-es évad műsorát

„Nem az én világom” – Váratlanul otthagyták a TV 2 stúdióját

Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon

11 figyelmeztető jel a hálószobában, amikre érdemes figyelni

Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?

Hírt adott az állatkert az alföldi kistigrisről

Nem véletlen, ha messzire sodor az élet egy friss kutatás szerint

Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók